Önállóan indulnak a Kétfarkúak jövőre az újpesti polgármester-választáson, sok változást terveznek
Sem a Wintermantel-éra, sem a mostani vezetés munkájával nem elégedettek.
Sem a Wintermantel-éra, sem a mostani vezetés munkájával nem elégedettek.
A bukott ex-fideszes polgármester nem támogatja, hogy akkumulátorgyárat építsenek a városában.
Egyre izgalmasabb a győri mezőny: korábban Borkai Zsolt, az adriai videóba korábban belebukó polgármester jelentette be visszatérését a politikai térbe.
Az EP-listáról a párt még nem állapodott meg, de sajtóinformációk szerint Gyöngyösi Márton szívesen vezetné a listát.
A győri politikus egy interjúban tett rendkívüli bejelentést.
A Fidesz valószínűleg a jelenlegi polgármestert, Pokorni Zoltánt indítja.
Baranya, Somogy, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna vármegyei települések, valamint a főváros is érintett.
Az új jogszabály megnehezíti az ellenzéki pártok helyzetét, jelentősen szűkülnek a lehetőségeik.
Elveszítette testületi többségét az adócsalás gyanújával letartóztatott gyömrői polgármester a vasárnapi időközi választások eredménye nyomán, Veresegyházán pedig megtalálták a rekorder polgármesterük utódját.
Az Országgyűlés május 23-án szavaz a törvényalkotási bizottság javaslatáról, ha elfogadják azt, akkor idén júliustól jövő júniusig nem lehet majd időközi választásokat tartani.
Szentpéteri Nagy Richárd szerint abból is csak a kormány fog profitálni, hogy napra pontosan az EP-választásokra időzítette az önkormányzati választásokat.
A kompenzációs lista állításának is szigorúbb feltételeket szabnak.
Az alaptörvény 11. módosításával a kormány összekapcsolta az Európai Parlament képviselőiről és az önkormányzatok irányításáról szóló választást.
Ki tehet arról, hogy üres a főváros kasszája? Van-e B terv arra, hogyha nem sikerült adóvisszatartással és hitellel a felszínen maradni? A Budapesti Lakógyűlés demokratikus kérdőív vagy nemzeti konzultáció újracsomagolva? Miért több a Lánchíd kérdése annál, hogy mehessenek-e rajta autók vagy sem? Lesz-e előválasztás és lesz-e esélyes fideszes kihívó? Karácsony Gergely főpolgármester mindenre válaszolt a Fülke Extrában.
12 hónap van az önkormányzati válsztásokig, a fővárosnak 4 hónapra van túlélési terve, mi pedig 72 percet beszélgettünk Karácsony Gergellyel a Fülke Extrában, amelyből most 20-at megmutatunk. Állami sarcok, túlélőtervek, Lánchíd, újraválasztás – minderről szó volt videós podcastunkban, amelyből a teljes, vágatlan verzió pénteken érkezik a hvg360-on.
Nemény 2019-ben szoros versenyben lett polgármester.
Reagált a pénzügyminiszter és a Kormányzati Tájékoztatási Központ is a főpolgármester bejelentésére.
Gelencsér Ferenc pártelnök szerint „nem kérdés”, hogy a polgármester mögé kell állniuk a jövő évi önkormányzati választáson.
Vitára hívtuk a Momentum, az LMP és a DK egy-egy országos politikusát közéleti podcastunkban – íme néhány idézet arról, hogyan látják az ellenzék helyzetét.
Tarnabodon polgármestert, Oroszlányban pedig önkormányzati képviselőket választanak.